„(…)minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani” – áll így az 1989-es Alkotmány 54. cikkelyében. Az Alkotmánybíróság 1991-ben és 1998-ban tárgyalt a magzati élet védelméről, mely döntések mérvadók lettek a későbbi joggyakorlásban. Az első, Sólyom László által készített határozat kimondta, hogy az Alkotmányban nem szerepel világosan, hogy a magzat teljes jogalany-e, viszont az élethez és az önrendelkezéshez való jog az anyát és a magzatot is megilleti. Akkor úgy döntöttek, hogy reflektálva a Kádár-rendszer szigorú szabályozására, legalizálják ugyan az abortuszt, de csak szűk feltételek mellett.

1998-ban Sólyom arra jutott, hogy kötelező egy harmadik félt is bevonni a döntésbe, egy szakértőnek tájékoztatnia kell a nőt a lehetséges következményekről. 2011-ben a kormány az Alaptörvényben látszólag megoldani látszik ezt a kérdést, de valójában még nagyobb káoszt okoz azzal, hogy az Alaptörvénnyel szemben azt mondják, nem lesz tilalom; valamint azzal, hogy így nem a két fél élethez való, ill. önrendelkezési joga kerül szembe egymással, hanem az egyik fél automatikusan alá lesz rendelve a másiknak, tehát automatikusan meg lesz fosztva önrendelkezésétől.

Ideológiák, eszmék harca folyik. Cristopher Kaczor, a Los Angeles-i Loyola Marymount Egyetem filozófiaprofesszora szerint a művi terhességmegszakítást sokan a szervadományhoz hasonlítják, vagyis az áldott állapotot úgy kezelik, mint a vesedonor jogát: dönthet igennel meg nemmel is az adományozásról. Kaczor „Az abortusz etikája” c. könyvében a nő testéről való rendelkezésének kontrájaként azt írja, hogy a magzatnak is megvan ugyanez a joga.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) közleményében azon túl, hogy kérdőre vonta az állam erkölcsi ítéletalkotáshoz való jogát egy plurális és szekularizált társadalomban, Kapronczay Stefánia, a TASZ betegjogi programvezetője a következőt írta: „A nem kívánt terhességek megelőzésének hatékony eszköze a hiteles és megfelelő korban kezdődő szexuális felvilágosítás, valamint a fogamzásgátló módszerekhez való egyenlő hozzáférés garantálása. Az abortusz szabályainak szigorítása nem csökkenti az előfordulásukat, viszont veszélybe sodorja az azt választó nőket.” Az Európai Tanács Parlamenti Bizottsága 2008-ban szintén a megelőzésre helyezte a hangsúlyt, valamint kifejtette, hogy az abortusz a körülmények áldozatává vált anyák kényszere, nem pedig önkényessége. Az ET szerint az abortuszt dekriminalizálni kell. 

1956-ban a Magyar Püspöki Kar körlevelet adott ki az abortusz ellen: „Igenis tehát bűn a magzatelhajtás, a terhesség megszakítása! Bűn Isten ötödik parancsolata [t.i. Ne ölj!] alól csak a püspök oldozhat fel, ha a vétkesek bűnüket őszintén megbánják parancsolata ellen, de a negyedik ellen is [t.i. Apádat és anyádat tiszteld!], és pedig olyan nagy bűn, hogy az Anyaszentegyház kiközösíti azokat, akik ezt elkövették: a szülőket is, a tettnek végrehajtóit is, és ezen kiközösítés, és erősen megfogadják, hogy azt többé el nem követik.”

Jon O’Brien, a Chatolics for Choice elnöke, aki évekig hazánkban dolgozott, a következőket írja egy publicisztikájában: „(…) a magyarok többsége támogatja az abortusz jogát [utoljára 1992-ben készült erről közvélemény-kutatás, akkor a válaszadók 75%-a támogatta az abortuszt]. Ez nem jelenti azt, hogy bármely nő vagy pár vágyna az abortuszra, de olykor, az élet hozta nehéz körülmények között az abortusz szükséges lehet. Amikor ez történik, alapvető fontosságú és bizonyos esetekben életmentő, hogy az abortusz biztonságos és legális választás lehessen.” „A katolikus hívők már régen eldöntötték, hogy az egyház tanítása a lelkiismereti szabadságról azt jelenti, hogy mindenki a saját meggyőződését követheti – és hogy tiszteletben kell tartania mások jogát ugyanerre.”

Pázmány-berek

Dr. Bódy Zsombor, karunk Politikatudományi Tanszékének társadalomtörténeti kutatója a következőket mondta: „a II. világháború után hazánkban magas volt a születések száma, mert sok házaspár a háború alatt elhalasztotta a gyermekvállalást. Az utána következő Ratkó-korszak jelmondata az „Asszonynak szülni kötelesség, leánynak dicsőség” volt. Az abortusz legalizálása után az ötvenes évek végétől viszont drasztikusan csökkenni kezdett a születések száma. A ’60-as évek közepétől vezették be a GYES, majd a GYED intézményét, mert demográfusok már akkor is látták, hogy a folyamatok a népességcsökkenés felé tartanak. Ámde szakértők becslése szerint az ilyen intézkedések maximum 10%-al növelhetik meg a születésszámot. Ahhoz, hogy ennél számottevőbb gyarapodás legyen, egyéb társadalmi tényezőknek kell fennállniuk (pl. munkalehetőségek, megélhetés, stb.).”

 „Az egyházzal egyetértve elvetem az abortuszt, hiszen az gyilkosság, egy élő ember megölése akár a méhen belül, akár lombikbébi-program során történik. Természetesen más dolog, ha az anya életét veszélyezteti az embrió” – fejtette ki véleményét egyetemünk lelkésze, Szűcs Balázs atya. Mikola Istvánt, volt egészségügyi minisztert idézve elmondta, hogy a tiltás sem vezethet jóra, mert akkor a nők kötőtűvel állnának maguknak, valamint a kanadai rendszert lehetne egy lehetséges megoldás: a megelőzésre fektetik a hangsúlyt, majd ahogy ez egyre hatásosabb lesz az évek folyamán, a törvényt fokozatosan szigorítják. (A külföldi szabályozásról itt.)