

2019-01-10 07:09:00
A napokban új, független szakmai hírportál indult Magyarországon. „A Media1 profilja elsősorban a magyar média világa lesz, Szalay naponta frissülő tartalmat ígér a hazai televíziók, rádiók, nyomtatott sajtó, az online és a mobil média legfrissebb híreiről. A későbbiekben interjúkkal, helyszíni tudósításokkal és más exkluzív tartalmakkal, oknyomozásokkal is jelentkezik majd, azaz azt a vonalat viszi tovább, amit a 24.hu-nál megszokhattunk tőle” – írja a startot követően megjelent cikkében az Index.
A portálnak az alapító elmondta: nincs mögötte nagy infrastruktúra, HR-osztály, egyfős szerkesztőségről van szó, amit reklámból, olvasói támogatásokból és meg nem nevezett médiacégektől érkező támogatásokból szeretne fenntartani, először gyakornokokat, majd főállású újságírókat is bevonva.
A szerkesztőségben most lehetőségük van az újságírás szakirányon tanuló hallgatóknak a szakmai gyakorlatuk letöltésére. Radetzky András tanár úr várja az érdeklődők jelentkezését: radetzky.andras@btk.ppke.hu