

2018-10-06 13:50:00
Ez a környék, Cape Cod félszigete, népszerű nyaralóhely volt már akkoriban is, azóta pedig összeforrt a Kennedy névvel. John Fitzgerald Kennedy korábbi amerikai elnök tiszteletére múzeum is nyílt Hyannis városában, de a híres család más tagjainak emlékét is őrzi Cape Cod és környéke.
Hyannisben a JFK Múzeum a Fő utcán található, könnyen észrevehető nagy, fehér épület, az elnök szobra az előtte lévő kis teret díszíti. Ugyan John Fitzgeraldról van elnevezve, egyedi kialakításának és rengeteg fényképének és videójának köszönhetően az egész Kennedy-család életét megismerheti belőle a látogató.
Joseph és Rose Kennedy-nek 9 gyermeke született, és mivel anyagilag megengedhették maguknak, mindegyiküket tökéletességre és sikerességre sarkallták, főleg az édesapa. Legidősebb fiukat, Joe-t, politikai pályára szánta édesapja, de ez sosem valósult meg, ugyanis 1944-ben egy háborús küldetés során életét vesztette. Ekkortól az apa minden elvárása legidősebb élő fiára, John Fitzgeraldra szállt. A Jacknek is becézett fiatalember pedig nem okozott csalódást: először bekerült a képviselőházba, majd a szenátusba, 1960-ban pedig megválasztották az Amerikai Egyesült Államok elnökévé. Rögös út volt ez személyes tragédiákkal tarkítva. Még 1941-ben értelmi sérült húgán, Rosemary-n agyműtétet hajtottak végre abban reménykedve, hogy ettől javulhat az állapota és megszűnhetnek dühkitörései és hangulatingadozásai. A műtét azonban sikertelen volt, sőt, rontott Rosemary agyműködésén, ezért intézetbe adták, ahol élete hátralévő részét töltötte. Bátyja halála után kedvenc húgát, Kathleent is elveszítette, aki 1948-ban egy repülőszerencsétlenségben hunyt el Franciaországban. 1953-ban elvette Jacqueline Bouvier-t, Jackie-t, de feleségének 5 terhességéből csupán 2 gyermekük született meg és maradt is életben, egyszer elvetélt, egy gyermekük, Arabella halva született, fiuk, Patrick pedig kevesebb, mint 2 napot élt.
Személyes gondjain kívül a feszült világpolitikai helyzettel is meg kellett küzdenie, a Disznó-öbölhöz kapcsolható katonai kudarckor elnöksége is veszélybe került. A berlini válságot és a majdnem háborúig fajuló kubai rakétaválságot azonban jobban kezelte. Egészsége sem volt mindig kielégítő, egyetemi éveitől kezdve küzdött különböző problémákkal, többek között gerincműtéteket is végeztek rajta és gyógyszereket is szedett.
A Kennedy-család hyannisi otthona azonban a múzeum képeinek tanúsága szerint egyfajta menedék volt számára. Gyermekkorában a biztos, támogató hátteret jelentette, az itt töltött idő önfeledt játékkal és kikapcsolódással telt, testvérei és sokszor távolabbi rokonok társaságában. Kedvenc időtöltései közé tartozott a vitorlázás, de szívesen úszott és focizott is a testvéreivel. Később is gyakran visszajárt a félszigetre, Jackie-vel kötött eljegyzése után is Hyannisben a ház kertjében készíttették el az ilyenkor szokásos fényképeket. Az ötvenes években sokat tartózkodtak itt, míg Jack képviselő, majd szenátor volt. Az 1960-as elnökválasztás estéjén együtt várta a család az eredményeket a hyannisi házban, majd mikor megtudták, hogy Jack nyert, a Fő utcán található egyik épületben tartott beszédet a frissen megválasztott elnök. Gyermekeivel és feleségével is rendszeresen visszatértek, a családról készült harmonikus, idilli hatású képeket szinte mind Cape Codon fotózták.
Az épület, ahol Jack első beszédét tartotta megválasztott elnökként, Hyannis
Jack nemcsak élvezte a festői környezetet, hanem aktívan tett is érte. Megalapította a National Seashore Nemzeti Parkot, mely megába foglalja Cape Cod keleti és északi óceánpartjait, valamint egyéb természetvédelmi értékeket (erdőtársulások, tavak, mocsarak stb.). Ma 6 strand és számos túraösvény szolgálja ki a látogatókat, a nemzeti park fő épületében pedig parkőrök segítségével játékosan megismerhető a félsziget élővilága és természetvédelmi jelentősége.
Salt Pond, olyan tó, melynek vize részben sós, részben édes, National Seashore N. P., Wellfleet
Az amerikaiak körében életében és halála után is népszerű volt Jack Kennedy. Kiválóan használta a médiát imázsának kialakítására és formálására, emellett kiemelkedő szónoki képességekkel is rendelkezett. Ezért ma is érkeznek Cape Codra távoli államokból, sőt országokból hogy megtapasztalják életének legalább egy kis szeletét. Mindenki, akit kérdeztem, mély tisztelettel és csodálattal beszélt róla, kiemelve különleges karizmáját és vallásosságát. Jack Kennedy mai napig az egyetlen római katolikus elnöke az Egyesült Államoknak.
Jack 1963-as meggyilkolása után öccse, Robert „Bobby” Kennedy is politikai pályára lépett, követve bátyja példáját. Előtte főügyészként szolgát, 1964-ben szenátori helyet szerzett, 1968-ban pedig már az elnökjelöltségért küzdött. Ugyanebben az évben még a kampányidőszak alatt egy szálloda konyhájában lelőtték, és később belehalt sérüléseibe. Joseph utolsó élő fiúgyermeke, Edward „Teddy” Kennedy már 1962 óta a szenátor volt, de testvérei halála után egyre többször felmerült a neve az elnökséggel kapcsolatban is. Egy 1969-es incidens azonban nagymértékben hátráltatta ezt. Cape Cod félszigetével együtt szokás emlegetni az azt körülvevő szigeteket, ezek közül az egyik legnagyobb Martha’s Vineyard. Ettől néhány száz méterre található Chappaquiddick, mely szintén egy sziget, de kisebb az előbb említettnél. Itt bérelt házat egy estén Teddy Kennedy és baráti társasága. A történet legismertebb változata szerint hajnalban Teddy és egy ismerőse, Mary Jo Kopechne autóba ültek és elhajtottak a háztól. Kennedy vezetett, de előtte mindketten ittak, a sofőr elvesztette uralmát a jármű fölött és az az óceánba zuhant. Teddy valahogy kiszabadult a roncsból, de utasa életét vesztette. Politikai szempontból rendkívül kínos volt számára ez az ügy, sokat dolgozott azon a közvetlen környezete, hogy tisztára mossa a nevét, több részlet máig is homályos. Martha’s Vineyard bejárásakor túravezetőnk megmutatta a helyet, ahol a komp közlekedik Chappaquiddick felé, és ahol Teddy állítása szerint átúszott a nagyobb szigetre.
Martha’s Vineyard, Massachussetts
Cape Codon, de főleg Hyannisben járva lépten-nyomon látni a Kennedyk hatását. A turizmus szempontjából kedvező az ismertségük, de ennél többről van szó. A sok tragédia ellenére a család együtt maradt, átvészelték a nehéz időszakokat és most már a következő generációkon múlik, hogy öregbítsék ennek a nagyra becsült családnak a hírnevét.