2044-ben járunk és az emberiség életében visszafordíthatatlan változások következtek be. A globális felmelegedés és a fosszilis üzemanyagok kimerülése következtében energiaválság alakult ki, a túlnépesedés pedig összeomló gazdaságot, éhínséget eredményezett. Az emberek kilátástalanságban élnek, ahonnan egy kiutat látnak: az OASIS-t, egy virtuális utópiát, ahol avatárjaikon keresztül azok lehetnek, akik csak akarnak. A tervező, James Halliday halála egy világméretű játékra invitálja a felhasználókat, a nyertes jutalma pedig nem más, mint az összes vagyona. Persze ennek is meg van az ára, hiszen a feladványok megfejtéséhez, amik elvezetik a játékosokat az elrejtett „húsvéti tojáshoz”, a popkultúra beható ismeretire lesz szükség. Főszereplőnk, Wade Watts is azok közé tartozik, akik megszállottan kutatják a nyomokat, csak úgy, mint egy nagyvállalat, amelynek nem éppen számítanak az OASIS vagy a játék szabályai. 

Attól függetlenül, hogy a könyv egy tipikus mesestruktúrát követ (szegény tinédzser a nagyvállalat ellen), nem válik unalmassá. A 80-as, 90-es évek popkultúráját mesterien illeszti bele a 2040-es évek nyomorába, élettel megtöltve azt a világot. Ernest Cline maga is a 80-as években nőtt fel, így nem okozhatott gondot neki az akkori geek- és popkultúra jellegzetességeinek összeválogatása, mégis elismerést érdemel az utánajárása. A töméntelen mennyiségű adat, ami a könyvben található külön Grálnaplót érdemelne. Nem csak egy-egy idézetről beszélünk, hanem egyes zenék kiadási évéről, lemezének borítójáról, vagy bizonyos játékok készítőjének neveiről. Ezekhez az információhoz kapcsolódva pedig az OASIS, illetve az egész verseny szabályrendszere is dicséretet érdemel. Nem mondom, hogy nem kevés dolgot kell észben tartania az olvasónak, ezzel az író is tisztában van, így időről időre emlékezteti is az olvasót. 

A valóságot és az OASIS-t bemutató blokkok hosszúságban nem egyenlőek és ez így van jól: míg a virtuális világban egy folyamatosan pörgő és nagyon változatos univerzumot kapunk, a valóság ennek szöges ellentéte. Míg az OASIS-en belül lehet valaki a leghíresebb nyest (emberek milliói, akik a Tojásra vadásznak), a valóságban nagy valószínűséggel egy nyomornegyedben éli mindennapjait, akinek még ételre is alig futja. Ennek megfelelően a rideg valóságot leíró részek rövidebbek, ezzel szemben viszont tömörebb és mélyrehatóbb pont azért, hogy az olvasó is megértse, miért menekülnek egy virtuális világba az emberek. Ez a kontraszt teszi még színesebbé az OASIS-t. 

A környezethez tartozó karakterek viszont kevésbé illethetőek hasonló jelzőkkel. A struktúra megköveteli a két tipikus pólust: a jó hősöket, akik összefogásuk révén győzhetik csak le a gonosz multinacionális céget alkalmazottaival és vezetőjével együtt. Ennél több árnyalást nem nagyon találunk a szereplőkre nézve és attól függetlenül, hogy az egyikük épp felszed vagy lead pár kilót a virtuális edzőteremnek köszönhetően, személyiségük egy tapodtat sem mozdul. Persze ez pozitív értelemben is felfogható, hiszen az esetleges siker és hírnév megszerzése után is ugyanolyanok maradnának. Mára viszont az olvasók elvárásai magasabbak ennél, szükségük van árnyaltabb karakterekre, akik nem egy szóval jellemezhetők, nem csak jók vagy rosszak. Problémáik egyébként azonosulási lehetőséget kínálnak azoknak, akik nem nosztalgiázásból lapozzák fel az oldalakat, ugyanis tinédzserekről, fiatal felnőttekről beszélünk. Különösen fontos és egyben szórakoztató jelenség például, hogy Wade-nek állandóan emlékeztetnie kell magát, hogy a női főhős akár egy "Chuck nevű, 150 kilós férfi is lehet, aki az anyja lakásának alagsorában él". 

A könyv első két „szintje” folyamatosan adagolja a feszültséget, fordulatokat, a harmadik pedig meglehetősen erősen indul, a fejezet végére viszont elfogy a lendület. Sajnos a befejezés katarzisa elmarad és egy picit laposra, kiszámíthatóra sikerül, de ebben rejlik a könyv varázsa is. Izgulunk. Izgulunk a csapatért, akik mindent feltettek arra, hogy megállítsák az OASIS-nak rosszat akaró céget, még akkor is, ha tudjuk, mi lesz az egész kimenetele. A történet kezdetétől fogva szurkolunk nekik, mert - jellemükből ls környezetükből kiindulva - megérdemelnek valami jót az igazi és a virtuális valóságban egyaránt. 

Minezek ellenére hosszú ideje ez volt az a könyv, amit nem tudtam letenni. A pergő események és a szórakoztató nyelvezete gyorsan vitték előre a cselekményt, és ne ijedjen meg senki: a rengeteg utalás felismerése nélkül is élvezhető darabról van szó. Ernest Cline egy olyan világot teremtett, amiben mindenki megtalálja a helyét. Nem bántam volna, ha maradhatok a könyv valóságában még egy picit.