Főoldal
Megosztás 5bf6430d7d4e2b94cb9bc5324d9a7acc
Lajkó, a váratlan fekete komédia

2018-05-22 17:46:00

Komoly téma, fekete humor, magyar és külföldi színészek, elsőfilmes rendező - hogyan is áll össze mindez egy történetté, hogy az esetlen, de mindig kitartó Lajkó egészen az űrig repülhessen?

Amióta az egyetemen film és videó tanulmányok szakirányon is tanulok, sokkal jobban érdeklődöm a filmpremierek iránt, szeretem tudni, mi várható a közeljövőben. Moziba is jóval többet jártam az elmúlt egy évben, mint a korábbi időket tekintve összességében. Valahogy egy ideig mégis elkerülte a figyelmem a Lajkó – Cigány az űrben című film. Elsőként egy februárban, moziban látott előzetesben hallottam róla, hogy tavasszal lesz a premierje. Egyből kitűnt a többi ajánló közül, érződött, hogy ez valahogy egészen más film, mint amiket mostanában vetítenek. Az előzetes hangulatos, szókimondó, és félelem nélkül megmutatja jelentős részét annak, amiért a film a fekete komédia műfaji besorolást kapta.

Már a film címére is felkapja a fejét az ember – és néhányan talán bántónak is tartják. Maga az elsőfilmes rendező, Lengyel Balázs is azt nyilatkozta, hogy néhányan már a cím miatt elutasították a produkcióban való részvételt. A filmet látva nem lep meg, hogy végül 16-os besorolást kapott, illetve hogy a port.hu-n az előzetes megtekintése előtt szöveg figyelmezteti a nézőket, hogy nyugalom megzavarására alkalmas történet. Egyúttal fontos kiemelni azt is, hogy semmi olyat nem tartalmaz, amivel egy 12 éves ne szembesülhetett volna már a mai világban, akár a történelemórákon, akár különböző internetes felületeken.

De mi is az alaptörténet? Adott Serbán Lajos, alias Lajkó, aki kisgyermekkorától repülni szeretett volna, egészen az űrig. Próbálkozik is különböző technikákkal, de az egyik rakétakísérlet balul sül el, aminek következtében elveszíti édesanyját. A fő céljává az válik, hogy bocsánatot kérhessen tőle, ha feljut az űrbe. Felnőttként Jenő bácsi, a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet elnöke segíti, akinek van egy nyílt titka. Feltűnik édesapja is, aki korábban elküldte, és ezúttal sem könnyíti meg a dolgát. Lajkó a maga szerencsétlenségével éppen a Vörös Hadseregre dobja légballonjából az egyik nehezéket, ezért elfogják. Így keveredik olyan helyzetbe, hogy a börtönből Bajkonurba kerül, ahol egy különleges verseny keretében, Brezsnyev elnökölésével küzd meg azért, hogy ő juthasson fel az űrbe. Azonban korántsem minden az, aminek látszik.

Múltban játszódó film lévén sok trükköt alkalmaznak a felvételeken, de ez egyáltalán nem szembetűnő. Ha a rendező nem számol be róla, akkor úgy tippeltem volna, hogy sokkal több helyszínen játszódnak az egyes jelenetek, a megemlített helyszínek tanúsága szerint azonban nem kell több tucat helyre gondolni, csupán ügyesen használt trükkökre.

Keresztes Tamás kiválóan alakítja az elszánt, de esetlen Lajkót. Bebizonyította, hogy a filmvásznon nemcsak olyan szerepben teljesít jól, mint a Kincsem Gerlóczyja, hanem teljes értékű főszerepben is megállja a helyét. Lajkó ugyan céltudatos karakter, de a néző néha többet várna el annál, hogy sokszor csak bámuljon maga elé, mert ha gyakran ismétlődik, unalmassá tud válni, ezen még lehetett volna dolgozni. Gyabronka József karakterszínészként hozza a maximumot, Jenő bácsi éppen azt adja, ami elvárható tőle. Jó választás volt a cigány anya és lányok szerepére Papadimitriu Athina és két lánya, Trokán Nóra és Trokán Anna. A Brezsnyev szerepében feltűnő Beniuk Bohdan Ukrajnából érkezett. A rendező elmondta, sokat keresték a karakterhez illő színészt. Érthető okokból a megkeresett orosz színészek visszautasították a szerepet, így esett Bohdanra a választás, és abszolút jól hozza a szovjet főtitkárt, bár néhol a megbotránkoztatás határát súrolja. Az abszolút kedvenc karakter számomra Helga Mengele, az NDK-s úszónőkhöz hasonlított nem önjelölt, űrutazásért versengő hölgy. És igen, a neve sem véletlen. Az őt alakító Anna Böger abszolút szerethetően játszik. Helga és Lajkó az egyforma esetlenségükkel és határozottságukkal felfigyelnek egymásra, így a történetbe szerelmi szál is bekapcsolódik, amire a főhős karakterének apja még rá is tesz egy lapáttal.

Elismerendő, hogy Lengyel Balázs első filmjének ilyen merészen választott témát. Feltehetőleg nem ez lesz az idei év nagy durranása, nem emelkedik olyan magaslatokba és kap akkora visszhangot mint a Testről és lélekről, de nem is olyan módon képes vonzani a nézőket, ahogy azt a Pappa Pia vagy Valami Amerika 3 tette. A nevettetés és megbotránkoztatás kettősségével azonban mégis olyan alkotás született, ami megérdemel egy esélyt a megtekintésre.

Szerző: Nyul Debóra