

2018-03-26 19:07:00
A tüntetés nagyjából ugyanazon menetrend szerint folyt, mint az ezt megelőzőek: a diákok szóvivői elmondták beszédeiket, melyben az oktatás hibáira hívták fel a figyelmet, majd módosító javaslataikat sorolták fel.
A talán legnagyobb visszhangú előzménye a február 23-i tüntetés volt. Azután szervezték meg, hogy kiderült: a diákparlament által megfogalmazott pontokat nem követi jogszabályi garancia január 31-ig az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Mivel nem teljesült, nyilvános vitára hívták Orbán Viktor miniszterelnök urat, hogy az oktatás problémáiról beszélgessenek, ez azonban szintén elmaradt. Lázár János úgy fogalmazott: „a pontok között komolyan vehető dolgok és zagyvaságok is szerepelnek"– olvasható a Független Diákparlament közleményében. A tüntetés Facebook-eseményére több mint háromezren jelezték részvételi szándékukat, a ténylegesen megjelent személyek számát azonban nem lehet megítélni, rengetegen voltak.
(kép forrása: facebook)
„Fiatalságunk siralmasan nagy része telik a felesleges anyagok túlrészletezésével, nem akarunk agyonhajszolt zombik lenni” –állt a január 19-ére meghirdetett diáktüntetés ismertetőjében. A diákok első megmozdulására e napon került sor, ekkor azt kérték szimpatizáló diáktársaiktól, hogy aznap tüntetésük keretében ne menjenek iskolába. A tüntetés részét képezte még a különböző helyszíneken tartott vitafórum és néhány diák, szülő, pedagógus felszólalása.
(kép forrása:https://kepek.444.hu/2018/02/23/a-diaktuntetes-kepekben)
Hoffman Rózsa volt államtitkár is kifejezte véleményét az üggyel kapcsolatban a Magyar Hírlap munkatársainak: "Legyünk őszinték: ezek politikai akciók. Nem tudom komolyan venni azt a diáktüntetést, ahol több a felnőtt, mint a tanuló, és ahol a szakszervezet elnöke hangos szóval kormányváltás mellett agitál, a diákok nagy része meg azt sem tudja, hogy miért ment oda, hacsak a jó buliért nem."
Időközben az új Nemzeti alaptanterv (NAT) fejlesztése is elkezdődött, amelynek egyik célja a diákok túlterheltségének korrigálása.
(kép forrása:https://kepek.444.hu/2018/02/23/a-diaktuntetes-kepekben)
A Független Diákparlament által kiadott 12+1 pont:
- Neveljenek az iskolában elméleti és gyakorlati módon is kritikus gondolkodásra és felelős állampolgárságra!
- Rögzítsék a diákok kötelező óraszámának maximumát heti 30 órában a középiskolában, 25 órában az általános iskolában!
- Ne legyen kötelező a szakmai érettségi! Tegyék lehetővé az előrehozott érettségit minden tantárgyból! A törvényeknek megfelelően a továbbiakban minden érettségivel kapcsolatos változtatást felmenő rendszerben vezessenek be!
- Állítsák vissza a korlátozás nélküli, szabad tankönyv-választást!
- Rendelkezzenek vétójoggal a diákönkormányzatok a diákokat érintő kérdésekben, választhassák meg szabadon a diákönkormányzatot segítő tanárt!
- Ne korlátozzák az oktatási intézmények a diákok és tanárok szólásszabadságát! Ne fenyegessék őket sem formálisan, sem informálisan!
- Semmilyen formában ne növeljék a tanév hosszát!
- Töröljék el a nulladik órákat, ne kezdődjön a tanítás reggel 8 óránál korábban!
- Ne lehessen az oktatásból kirekeszteni a 18 éven aluli diákokat!
- Támogassák a diákok tudományos sikereit és versenyeredményeit! Jutalmazzák ezeket többletponttal és magasabb ösztöndíjjal!
- Hozzanak létre minden intézményben névtelen tanárértékelő rendszert, az eredményeket tegyék hozzáférhetővé.
- Állítsák vissza a felsőoktatási keretszámokat legalább a 2011-es szintre a továbbtanulási esélyegyenlőség érdekében!
+1: Tegyék elérhetővé minden diák számára a világnézetileg semleges oktatást!