

2018-04-17 21:53:00
Jelentős médiavisszhangot kapott a SpaceX vállalat február 7-én fellőtt Falcon Heavy nevű hordozórakétája, pontosabban annak rakománya: Egy Tesla Roadster típusú személyautó. A járművet, mely jelenlegi számítások szerint évmilliókig keringhet a világűrben, az új fejlesztésű rakéta rakomány demonstrációjaként lőtte fel a vállalat Nap körüli pályára. Mindez azonban csak az egyik része volt a műveletnek.
A másik, kevesebbszer említett cél az új fejlesztésű, újra felhasználható segédrakéták tesztelése volt. Ezek a rakéták a kilövés utáni első fázisban válnak le a hordozórakétáról, majd (a hagyományos rakétákkal ellentétben) önállóan képesek landolni a számukra kijelölt leszállópályán. Nem ez volt az első felhasználása az említett rakétáknak. A SpaceX cég 2010 óta kísérletezik a technológiával, az évek alatt pedig egyre megbízhatóbb és sikeresebb eredményeket tudott felmutatni. 2015 decemberében például az előző fejlesztésű Falcon 9 elnevezésű hordozó 11 kommunikációs műholdat juttatott fel bolygókörüli pályára, a segédrakéta pedig később, az első sikeres szárazföldre történő visszatérés keretében komplikációk nélkül földet ért.
A jelenlegi fellövés jelentősége, hogy először került felbocsátásra egyszerre három darab ilyen technológiával működő segédrakéta, melyek közülük kettő a szárazföldi leszállópályán hiba nélkül földet is ért. A harmadik, melynek egy drón hajón kellet volna leszállást végrehajtania, meghibásodás miatt nem tudta végrehajtani a manővert és az óceánba zuhant.
Forrás: http://www.spacex.com/news/2013/03/31/reusability-key-making-human-life-multi-planetary