

2018-03-15 10:08:00
Hogy mit képvisel a szervezet, és milyen a csapat tagjának lenni, arról az egyik Amigó, Máté Kata mesélt.
Mi is pontosan az Amigos a gyerekekért csapat?
Az Amigos a gyerekekért lelkes egyetemistákból álló önkéntes csapat. Kórházakba járunk, hogy beteg gyerekekkel játékos formában nyelvet tanuljunk. A tanulás mellett pedig játszunk, kézműveskedünk, vagy beszélgetünk. Budapesten öt kórházba szoktunk ellátogatni, illetve most indult el az első vidéki csapat Szegeden.
Hogyan és mikor alakult a szervezet?
Fábián Sára hozta létre az Amigost 2015-ben. Sára kiskorában kórházba került, és miután meggyógyult, elhatározta, hogy segíteni szeretne a kórházban fekvő gyerekeken. Így néhány barátjával együtt úgy döntöttek, hogy a maguk módján segítenek: Amigók lesznek, vagyis a gyerekek barátai, akikkel tanulhatnak, játszhatnak.
Hol hallottál először az Amigókról?
A legtöbben ismernek valakit, aki már az Amigos tagja, így kerülnek be a csapatba. Nálam azonban nem így volt, én teljesen véletlenül találtam rá az Amigókra Facebookon, és amikor utánanéztem a szervezetnek, rögtön tudtam, hogy csatlakozni szeretnék.
Mit jelent számodra, hogy Amigó vagy?
Nehéz lenne egy mondatban összefoglalni, mert az, hogy Amigo vagyok, nem csak abból áll, hogy bemegyek a kórházba néhány órára, majd elrakom a minket jelképező zöld pulcsit a szekrénybe, és folytatom az életemet. Rengeteg energiát és szeretetet kapok a gyerekektől, van, hogy napokig vagy hetekig gondolkodom azon, amit mondanak. Én is nagyon sokat tanulok tőlük, leginkább önismeretet, amiért nem tudok elég hálás lenni. Ráadásul egy nagyszerű csapat tagjaként tehetem mindezt, ami különösen boldoggá tesz.
Melyik a legkedvesebb, legszebb emléked, amit Amigóként szereztél?
Nehéz egyet kiemelni, de az egyik legemlékezetesebb „angol tanításom” egy hat éves kisfiúhoz kötődik. Még nem járt iskolába, se írni, se olvasni nem tudott, és idegen nyelvet sem tanult soha. Végig az asztal körül mászkált, amíg egy nagyobb fiúval angoloztam, így többször rákérdeztem, hogy nincs-e kedve játszani valamit. Nem akart, de ennek ellenére nem tágított mellőlünk. Miután befejeztük a tanulást, odaült mellém, és kérdezte, hogy vele nem angolozok-e. Mivel nem csak angolul nem beszélt, de írni sem tudott, januárban húsvéti feladatlapokat csináltunk. Ezen voltak egyedül olyan feladványok, amikhez nem kellett tudni írni. Ez ellen azonban nem volt kifogása, sőt, amikor mindent felolvastam neki magyarul és angolul, ő lelkesen utánam ismételte, és összekötötte, karikázta és kiszínezte a helyes megoldásokat.
Kiknek ajánlanád, hogy lépjenek be hozzátok? Hogyan lehet valaki az Amigos csapat tagja?
Bárkinek ajánlanám, akinek néhány szabad órája, kedve és energiája, hogy gyerekekkel vidáman és hasznosan töltse el a délutánját, mindezt egy szuper csapat tagjaként. Csatlakozni pedig egy évben kétszer is lehet: tavasszal és ősszel van felvételi. Ez mindig megjelenik az Amigos honlapján és a Facebook oldalon is.