Főoldal
Megosztás Eb88733edac5931b5ab9292e6a9a4586
Tánc a tengeren, s azon túl - interjú Kovács Richárd táncművésszel

2018-03-04 09:28:00

Milyen egy táncművész élete aki nemcsak földön, hanem vízen is táncolt? Milyen az élet a tengeren a családtól elszakadva, munkával töltve?

Ezekre a kérdésekre próbáltam választ kapni Kovács Richárd táncművésztől, aki 22 éves kora ellenére már táncolt az Operettszínházban, dolgozott egy tenger- és óceánjáró hajón, a Costa Favolosán, és most az Experidance táncosa.

Honnan jött az ötlet, hogy az Experidance-t otthagyva hirtelen elmenj egy olyan tenger- és óceánjáró hajóra dolgozni, mint a Costa Favolosa?

Nagyon szerettem volna világot látni. Szerettem volna kevesebb munkával több pénzt keresni, hogy egzisztenciálisan legyen egy biztos hátterem, illetve az volt még a célom, hogy a későbbiekben lakást vásároljak.

Milyenek voltak az első napok? Hogyan kezelted a honvágyat, ahogy telt az idő?

Az első napokban egyáltalán nem volt honvágyam. Inkább azért éreztem magam rosszul, mert nem volt ott a családom. Nem voltak kint barátaim, nem volt senki, akibe „kapaszkodhattam” volna.

Mennyi szabadidőtök volt?

Elég sok, mert a főnököm nem nagyon szeretett dolgozni, így heti 3-4 szabadnapunk volt, ami például a Karib-tengeren elég jól jött.

Az alkalmazottaknak az ilyen hajókon köztudottan nehéz a munka, még akkor is, ha azok ötcsillagosak. Táncművészként, hogy érzed, mennyivel volt nehezebb vagy épp könnyebb munkád a többieknél?

A táncművész poszt egy hajón a második legjobb munka a zenészek után, akár pénzügyileg, akár a munka mennyiségét tekintve. Úgyhogy a többiekhez képest sokkal jobb dolgunk volt, és éppen ezért mindenki táncművész akart lenni a pincérek és konyhában dolgozók közül.

Melyik volt a legkönnyebb és a legnehezebb munka a számodra? Jól tudom, hogy a tengerjárón nemcsak a táncművész posztot kellett betöltened, hanem különböző apróbb munkákban is részt vettél?

Igen. A legkönnyebb a könyvtáros munka volt, heti egy alkalommal. Ilyenkor leültél egy asztal mögé egy órára, és jegyzetelted, ki milyen könyvet kölcsönöz ki. A legnehezebb pedig éjfélkor az Abba Mánia című műsor volt, ami egy órán át tartott, és mivel akkor már fáradtak voltunk, elég nehéz volt.

Mindenki tudja, hogy a táncosok a színpadon élnek igazán, viszont ez betegen nehéz. Hogy tudtátok kezelni ezt, amikor nem csak egy nátháról volt szó, hiszen ott nincs aki beugorjon a helyetekre?

Nekem személy szerint kétszer volt mandulagyulladásom és 39 fokos lázam. Ilyenkor igazából nem lehetett mit tenni, hiszen meg kellett csinálni az előadást. Ez persze akkor nehéz volt, megpróbáltam valahogy túlélni, nem volt más választás. Van orvos a hajón is természetesen, és nekem is voltak saját gyógyszereim. Ezek már inkább a lelkiállapotomból adódó betegségek voltak, szerettem volna már hazajönni a vége fele.

Miben különbözik a tengeri élet a szárazfölditől?

Teljesen más. Azt éreztem, nincs biztos talaj a lábam alatt, mint a szárazföldön az otthonod, ahova bármikor hazamehetsz. Folyamatosan szabályok közé vagy szorítva, folyamatosan menni kell, nincs megállás. Folyamatos rohanás az életed abból a szempontból, hogy mindig más országban kelsz. Mivel négy-öt óránál hosszabb szabadidőd nincs, ezért el kell döntened, hogy internetezel-e a családoddal vagy várost nézel vagy vásárolsz. Ezért nem mennék vissza soha többet, de megtapasztalni nagyon jó volt.

Voltak olyan munkatársaid, akik időközben leléptek a hajóról, mert nem bírták a tempót?

Igen, egy nagyon fiatal házaspár, akik 22-23 évesek voltak. A lány elcsúszott és megsérült, őt szinte rögtön le is szállították a hajóról, hazaküldték. Két-három hétre rá hazament a férje is. Őket nagyon sajnáltam, mert magyarok voltak, és nagyon jóban voltunk, de mivel leléptek, nyilván vállalták az ezzel járó büntetést és költségeket.

Volt klikkesedés a nemzetiségek közül?

Igen, például a dél-afrikai főnökasszonyunk azt gondolta, hogy őt kirekesztjük, amiért színes a bőre, és mivel szeretett sokat inni, egy olyan társaságba keveredett, ahol szintén ezt tették. Én nem iszom, ezért egy másik csoporttal voltam, így két-három klikkre oszlott az egész csapat.

Azokon a hajóutakon, amelyeken akár hetekig utaztok az óceánon, volt valami különleges program, amivel szórakoztatni kellett a közönséget a táncelőadásotok mellett?

Volt olyan, amikor 16-20 napot is egyhuzamban vízen voltunk. Ilyen esetben ugyanúgy folynak a show-k hétközben, csak nem egymás utáni napokon adjuk elő az előadásainkat, hanem kissé eltolva. Igazából a hajón van egy séma, ami akkor sem változik, ha többen vagyunk a fedélzeten. Ugyanazok a show-k mentek esténkét, ugyanazok a bulik, maximum a zenészek dolgoztak többet azzal, hogy többet kellett játszaniuk.

Érződik a színpadon, hogy milyen talajon táncolsz? Amikor nagyon mozgott a hajó, mennyire befolyásolta a teljesítményeteket? Hogyan oldottad meg?

Kétszer törölték az előadást, mert nagyon mozgott a hajó. Volt, hogy néha bemozdult. Akkor az emeléseknél vigyázni kellett, de annyira nem befolyásolta a teljesítményt. Figyeltem, hogy ne sérüljek le emiatt. Viharban nem engedélyezték az előadásokat, ilyentől nem kellett félni.

Egy évet töltöttél a tengeren, és nagyon sok olyan helyen jártál, ahova mások csak nagyon nehezen jutnak el, de te mégis otthagytad ezt az egészet. Miért?

Világos volt számomra, hogy nekem itthon van a jövőm annak ellenére is, hogy kaptam volna további egy évre szerződést. Szimplán hiányzott az, hogy autóba üljek, sétáljak, amikor akarok, a családdal legyek és programokat szervezzek, hiszen kint nagyon egyedül van az ember. Ezért döntöttem úgy, hogy nem fogadom el az új szerződést és itthon dolgozom tovább.

Szerző: Bohár Vivien