Nem sokat tudok a nőről, de annyit biztosra veszek, hogy nem a Grassalkovich utcai OTP Bankból érkezett és valószínűleg a film ihletője nem vágta a fegyverével fejbe. Talán páran járhattak már a sorban állók közül olyan kocsmában, ahol a modern Rózsa Sándor megivott egy-két deci whiskyt, mielőtt rabolni indult. Az biztos, hogy több tucat taxis is elmondhatja magáról, hogy egy-egy bűntény helyszínére szállította őt, de ahogy azt sem gondolták, hogy rablót visznek, minden bizonnyal arra sem számítottak akkor, hogy évek múltán majd sorban állhatnak, hogy a mozivásznon az ő történetét nézzék.

2017-ben ez is valósággá vált. Közel harminc rablás és az egyedi stílus filmvászonra viheti az embert. Persze nem jön rosszul, ha terhes múltja van, félárva, nevelőintézetbe kerül, nehezen szerez állampolgárságot. Természetesen csak a megfilmesítés szempontjából. 
Ne feledjük persze, hogy Ambrus Attila már jó útra tért.

Lehet, hogy egyszer egy vásárban sétálva megállok, és miközben végigtekintek a kézműves munkáin, elgondolkodom azon, hogy valamelyiket meg is vegyem. Azokat mégiscsak másféle kreativitással csinálta.
De filmből inkább választok olyat, amelyet Agatha Christie a fantáziája vetett papírra, nem pedig azt, ami a Viszkist magyar celebbé, sőt sztárrá tette.