Főoldal
Megosztás 9514308d7c5e2977554487c1e94fbd45
"Tesszük a dolgunkat, ameddig lehet" - interjú a Magyar Nemzet szerkesztőjével

2017-10-24 07:39:00

Az online médiumok mellett egyre inkább háttérbe szorul a print média, napjainkban helyzetét mégtovább nehezítik a médiakonvergencia kihívásai, adott a kérdés: Mégis milyen szerepet tölthet be egy print médium 2017-ben és azután? Van e jövője egyáltalán? Ezekről a kérdésekről, a szerkesztői munka kihívásairól, valamint a magyar sajtó jelenéről beszégettem, Szathmáry Istvánnal, a Magyar Nemzet Magazin társszerkesztőjével.

Első körben arról szeretnélek kérdezni, mint volt pázmányost, hogy egyetemi éveid alatt, illetve után, hogyan kerültél az újságírói pályára?

Azt gondolom, hogy nagyon szerencsésen alakult ez a történet, hiszen minden generációnak az a jó, ha valamiben alapítóként tud ottlenni. Én 98-ban kezdtem a Pázmányt, kommunikáció-történelem szakpárra jártam. Nagyon erős közösségkovácsoló ereje volt az egyetemi lapnak, vagy legalábbis lehetett volna. De akkor még egy eléggé bénácska egyetemi lap volt ez a Pázmány Campus. Bíró Mátyásék évfolyamának kivételesen tehetséges hallgatói, valamint az Index ősalapító, Szabó Zoltán is megpályázta a Pázmány Campust, amit, amolyan salamoni döntéssel egybegyúrták, és a Matyi és a Zoli féle társaság együtt kezdték el csinálni a lapot. Én pedig úgy kerültem ebbe a történetbe, hogy mindig is rajzoltam, voltak és vannak is ilyen ambícióim, illetve mai napig grafikusként is dolgozom. Elkezdtem nekik karikatúrákat rajzolni, de Matyi szólt, hogy lehet ám írni is az egyetemi lapba, ráadásul pénzért, ami mondanom sem kell mit jelent egy éhező egyetemistának. Mondhatjuk tehát, hogy újságírói karrieremet kezdetben az önző anyagiak mozgatták.  Matyi volt a főszerkesztő, amit aztán később leadott, mert komolyabb munkát kapott, én pedig két évre átvettem a helyét.

Azt azért nyugodtan kimondhatjuk, hogy a sokat emlegetett Harvard-maffia mintájára beszélhetünk úgynevezett „Pázmány maffiáról”, hiszen van egy erős kapcsolati háló. Én is ennek köszönhetően kerültem a Magyar Nemzethez, pontosabban először az online szerkesztőségbe, az mno-hoz. Bíró Mátyás keresett meg 2011-ben. Érdekes módon először grafikusi munkáról volt szó, tehát a történet megismétlődött. Eleinte eléggé meg voltam ijedve, ugyanis belpolitikai témákban akartak velem cikkeket íratni, amiért nem voltam oda. Ekkor a kulturális rovatnak történetesen az a Muray Gábor volt a szerkesztője, aki szintén volt pázmányos, így aztán az ő közreműködésével átkerülhettem hozzájuk. 2015 nyaráig itt is maradtam. Majd azt az aprócska fordulatot követően, amit a történelemkönyvek csak G-napként fognak emlegetni, a Magazin szerkesztői gárdája kicserélődött, Wekerle Szabolcs és György Zsombor pedig meghívott társzerkesztőnek.

Beszéljünk egy kicsit a szerkesztői feladataidról, ami már csak azért is érdekes, mert itt a Nemzetnél több értelemben is együtt kell működjetek, van ugye print és online, napilap és magazin, valamint valamilyen szinten együtt kell működnötök, a Lánchíd rádióval és a Hír Tv-vel is, mindez hogyan hat a szerkesztői workflow-ra?

Szerencsés helyzet, hogy pont most, csütörtökön beszélgetünk, ez egy kiemelt fontosságú nap a magazin életében, ilyenkor van ugyanis lapzárta.  Ilyenkor bejön az összes újságíró, aki a magazinnál van, összeülünk egy értekezletre, ahol mindenki elmondja, nagyjából miből készül jövő hétre.

Ezek az újságírók dolgoznak a napilapban is, és a Magazinban is?

Hát ez elég összetett… Van egy magazinos újságírói gárdánk, ami külön rovat a Magyar Nemzeten belül, tehát elvileg nem, de ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy online is adnak anyagot meg írnak időnként a napilap más rovataiba is, valamint elég rendszeresen kiveszik a részüket az online hírügyelet munkájából is.

Minden nap reggel tízkor van egy napindító értekezlet, amikor az összes rovat vezetője, illetve a napilap aznapi felelős szerkesztője, valamint az online aznapi felelős szerkesztője, részt vesz, és mindenki elmondja, ki mivel készül aznap.  Sokszor fordul elő az, hogy az online cikk, amit ad egy magazinos újságíró, bekerül egy másik rovatba is: most éppen Kósa András kollégám ír arról, hogy a kormány milyen terveket szőhet a választások utáni időszakban a kiskereskedelemi piac átrendezésére, ezt átveszi a gazdasági rovat is, de ha mindez bűnügyi jellegű, akkor átveszi a belpol, vagy nem veszi át és akkor csak online jelenik meg. Idén tavasszal ráadásul történtek bizonyos személyi változások és ennek köszönhetően a kulturális rovatot is a magazinos szerkesztők szerkesztik. Ezt még annyival bonyolítanám, hogy a lap publicisztikai rovatának a két szerkesztője is velünk van egy légtérben, tehát azt mondhatjuk, hogy a belpolon a külpolon és a gazdaságon kívül minden szerkesztői munka, ebben a szobában találkozik, ha a nyomtatott lapról van szó. Arról nem is beszélve, hogy itt is vannak átfedések, hiszen a magazinban is vannak publicisztika jellegű írások, de adnak nyilván a kulturális újságírók is publicisztikai írásokat, adnak a magazinosok is, tehát ez egy abszolút oda-vissza játék.

És milyen arányban zajlik ez az oda-vissza játék?

Viszonylag azért ritkább az, hogy valaki nem magazinos újságíróként, magazinos anyagot ad, mert a magazinos anyagok több időt követelnek meg, amire nem mindenkinek van ideje.

A magazinnak van híraggregátor szerepe is?

Abszolút nincs, szándékaink szerint, izgalmas, mélyebb, és színesebb tartalmakat próbálunk beletenni. Ha van bármilyen jövője a print médiának – ami azért kétséges – akkor is biztos, hogy a rövid hírek leközlésének nincs semmi értelme. Senki sem azt akarja megtudni egy nyomtatott lapból, hogy mi zajlok éppen a világban, inkább azt, hogy milyen összefüggések vannak a történések mögött, már ha pénzt ad egy print sajtótermékre.

A főszerkesztő alatt dolgozó szerkesztők között van bármilyen rovatspecifikus hierarchia?

Nyilván a főszerkesztő a legfőbb autoritás, a végső döntés mindig az övé. Van minden nap egy felelős szerkesztő a printnél, és ugyanez megvan online is. Mint mondtam, itt olyankor érdekes a játék, amikor egy tartalom első megjelenését kell eldönteni print és online között. De nem nagyon szokott ebből probléma lenni, azért itt mégiscsak profik dolgoznak. Például a Szárnyas Fejvadászról írt online megjelenő kritikát szépen előkészítettük, előző nap megjelent a nyomtatott napilapban egy cikk, Philip K. Dick-ről, a film alapjául szolgáló könyv írójáról, aztán a kritika előbb kijött online, hiszen aznap minden fontosabb médium írt róla, majd másnap a printben is olvasható volt.

Tartalmilag ez az együttműködés, TV- és Rádiófronton mennyire van jelen?

Olyan kapcsolat van, hogy tőlünk is mennek be a tévébe újságírók nyilatkozni, vagy a műsorújság szerkesztése során, mert ez is a magazin feladataihoz tartozik, egy-egy Hír Tv-s műsort vagy műsorvezetőt megpromózunk.

És a rádióval?

A Lánchíd Rádiótól például nemrég szóltak, hogy kellene egy irodalmi beszélgető műsort csinálni, úgyhogy Vass Norbert kollégámmal minden héten egyszer átmegyünk az épület másik részébe, és ott ezt elkészítjük. A Class FM-el már semmilyen szakmai kapcsolat nincs, igaz, korábban se nagyon volt.

Hogyan oszlik meg a Magazin öt szerkesztője között a feladat?

Ennek nagyon bonyolult technikája van. Ülünk, és időnként átkiabálunk egymásnak, hogy „Figyelj, megnéznéd azt a cikket?” Én nem hiszek egyébként a távmunkában, nem hiszek abban, hogy normális szerkesztőségi munkát lehet végezni otthonról, szükség van arra, hogy átbeszéljük, lehetőleg minél gyorsabban, minden felmerülő kérdést, ötletet vagy problémát. Egyre összetettebb egyébként is a munkánk, magyar viszonylatban pláne, hiszen rajtunk kívül nincs még egy olyan hazai médiavállalkozás, ahol van nyomtatott napilap, online, magazin, TV, rádió, az egyéb leágazásokról nem is beszélve.

Ha már a változásokról és megújulásokról van szó, az online asztali felülete után tervben van már az applikáció felújítása is?

Erről nem nyilatkozhatok, de az asztalin fogyasztható verzió nagyon megújult, és szerintem nagyon szép és modern lett.

Ezekről a változásokról ti szerkesztők folyamatukban értesültök?

Persze, tudnunk is kell, hiszen nekünk kell használni.  Vannak ezzel kapcsolatban egyeztetések. Próbáltuk megtartani a fokozatosság elvét, mert nem lehet egy szerkesztőségi rendszert egyik napról a másikra lecserélni, abból káosz lenne.

A magazin, tekintve ezt a több szálon összefutó integrált rendszert, mekkora autonómiával bír?

Teljes autonómiával. Nyilván a végső szó a főszerkesztőé, hiszen a felelősséget is ő viszi a vállán, de abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nyugodt, profi környezetben dolgozhatunk. Hangsúlyoznom kell, hogy a Magyar Nemzetet illetően tévképzetek vannak az emberek fejében. Az, hogy ennél a médiumnál ma beleszól bárki, politikai, vagy bármilyen egyéb érdekből abba, hogy miről írunk, egyszerűen nem igaz. Persze nem akarok mellébeszélni se, minket ugye Simicska-lapként könyvelnek el, ami abból a szempontból igaz, hogy egy Simicska Lajos nevű vállalkozó a lap tulajdonosa. De ettől függetlenül, azóta, hogy megtörtént a G-nap, én nem találkoztam se közvetlenül, se közvetve nyomásgyakorlással. Vagy azzal, hogy nekem meg lett volna mondva, hogy mit kell a magazinban beszerkeszteni. Jó lenne egyébként, ha a magyar sajtó nagy része úgy működne, ahogy mi működünk.

Ezek szerint sok minden megváltozott 2015 februárja óta…

Szinte minden. Én a változás előtti időkben már erősen gondolkoztam azon, hogy itt hagyom a céget. De végül maradtam, és ez egy nagyon jó döntés volt.

Inkább azért arról lehetett olvasni, hogy az emberek mennek. Körülötted mekkora mértékű volt a cserélődés?

Büszkén mondhatom, hogy a kulturális rovatból senki sem ment el.

Tudtommal a magazin főszerkesztői elmentek.

Ők elmentek, igen. Fehér Béla, Margittai Gábor és Szényi Gábor is. Ezt én nem akarom semmilyen módon kommentálni, ez egy döntés volt a részükről, úgy érezték, jobban megtalálják máshol a lehetőségeiket, mondom ezt mindenfajta negatív él nélkül.

Ez egy nagy változás volt, de azóta jobb légkörben folyik a munka, szakmailag ki lehetett teljesedni.

Tehát előnyére változtak a dolgok?

Abszolút. Előtte azért nem volt ennyire kötetlen a hangulat. Mondjuk így.

A magazinon belül 2015 februárja után milyen tartalmi változások történetek? Gondolok itt például az egyes műfajok arányára, több vagy kevesebb aktuálpolitikai írás, publicisztikai jellegű írás került be?

Nem történtek ilyen értelemben változások. Szerintem a különbség mindenekelőtt annyi, most sokkal inkább szakmai alapokon folyik a szerkesztés a változás előtti időszakkal összevetve. Wekerle Szabolcs, aki a Magazin főszerkesztője, óriási szerkesztői rutinnal rendelkezik, nagyon komoly szakember, ahogy György Zsombor is, aki most már inkább online dolgozik, és lényegében minden területen dolgozott a médiában, TV, rádió, napilap, több rovatban, magazin, az egyik legfelkészültebb újságíró nálunk, és ez mondható el Csécsi László, valamint Vass Norbert kollégámról is, ő egyébként szintén pázmányos volt.  Gazda Albertet nem kell szerintem bemutatni, az internetes újságírás egyik magyarországi alapító atyja, volt Origo főszerkesztő, még amikor volt egy Origo nevű rendes internetes hírportál. De sorolhatnám még tovább is, a lényeg, hogy ez egy nagyon ütőképes a szerkesztőség.

Nagyon sokat beszéltél arról, mennyit számít a szerkesztőségen belüli légkör, de arról még nem volt szó, hogy ezen a pályán mennyit számítanak az egyéni elismerések, gondolok itt például arra, hogy nemrégiben te nyerted el a Vízy Dorka-díjat, mit jelent ez számodra?

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem számítanak.  Ez a díj nem régóta létezik, a második alkalom volt, hogy kiosztották. Én nagyon nagyra tartom, és nem azért mert megkaptam, hanem mert tényleg egy független, szakmai zsűri ítélte oda, aminek a tagjai nagyon különböző területeken dolgoznak. Kellenek az újságíróknak az elismerések, mert egyébként nem egy népszerű szakma a miénk, nagyjából a hullarablók és az anyagyilkosok után valamennyivel vagyunk elkönyvelve a társadalmon belül.  Nagyon leszűkült az elismeréseknek a tere és a szakma is egyre inkább veszít a súlyából és a befolyásából.

Ezzel kapcsolatban megint csak egy volt pázmányos neve jut eszembe. Tompos Ádámról van szó, aki hétről hétre ás elő olyan történeteket, főleg a vidéki, leszakadó régiókból, a korrupcióról, drogról, prostitúcióról, amik után, egy normálisabb országban, buknának politikusok. Nálunk ezek a cikkek hetente lemennek, és nem történik semmi. Hosszútávon ez nyilvánvalóan nem hat jól az emberre, és a díjak sem tudják ellensúlyozni.

Ha ezek a cikkek nem fejtik ki hatásukat, felvetődik a kérdés, hogy manapság mekkora ereje van a médiának Magyarországon?

Az, hogy mi hat, vagy, hogy milyen sajtótermék marad meg a piacon, nagyon erősen az állami hirdetések koncentrációjától függ. Nyilván nem árulok el meglepetést, hogy ebből mi most jelenleg nem kapunk semmit. Ami egyébként szintén érdekes kérdéseket vet fel, nagyon furcsa helyzet, hogy állami intézmények nem kommunikálnak velünk, a Magyar Nemzettel, a Hír TV-vel, nem nyilatkoznak nekünk, miközben az én pénzemből is, Szathmáry István adójából is tartják fent magukat. Szóval nem vagyok optimista, de tesszük a dolgunkat, ameddig lehet.

Szerző: Nagy István