A menhelyre hosszú földúton keresztül jutunk el. Amint a házak sorának vége szakad, helyüket kellemes árnyékot vető, magas fák veszik át. Az egyre erősödő ugatásból tudjuk, hogy már közeledünk; majd pillanatokkal később saját szemünkkel is megpillantjuk a menhely bejáratát. Az otthonban már korán reggel is nagy a sürgölődés. Kedvesen fogadnak minket és egy újabb, ezúttal már csukott kapun keresztül egy belső részre jutunk. Míg odakinn szinte csak kutyákat láttunk, addig itt hirtelen egy tanyán érezzük magunkat. Körülöttünk mindenütt birkák, disznók, kakasok és egyéb tanyasi állatok. Az összképből első látásra csak a két, békésen lakmározó láma lóg ki. Ekkor gyorsan a kezünkbe nyomnak egy-egy marék háztartási kekszet. Ugyan reggeliztünk már, de örömmel elfogadjuk. Ekkor derült ki, hogy ez nem a mi éhségünk csillapítására van. Háztartási kekszet minden szabadon mozgó állatnak lehet adni – hangzik el az egyik aranyszabály. Az állatok amint meglátták kezünkben a mennyei kekszdarabokat, azonnal megrohamoztak bennünket.  Szarvas, birka, disznó, kecske… amit csak el lehet képzelni, egyszerre rohamozták meg a zsebeinket, ahova gyorsan elrejtettük a jutalomfalatokat. Gyors lepakolás után lelkesen vetjük bele magunkat az otthon – a folyamatosan érkező látogatóknak köszönhetően – egyre nyüzsgőbbé váló életébe.

Az állatotthon dolgozói mindenki felé kedvesen és segítőkészséggel fordulnak. Az állatok mellett a kicsiknek a játszótéri mászókák, hinták is nagy élmény nyújtanak, sokan mégis a szalmabála felé veszik az irányt. A kisebbek csak rohangálnak körülötte, a nagyobbak azonban elég bátrak ahhoz, hogy meghódítsák a bála csúcsát.

Lehet labdázni a szabadon lévő kutyusokkal, valamint a kennelekben lévőket sétálni is el lehet vinni. Ez az ötlet nekünk is megtetszett, s amikor kérdeztek bennünket a „kölcsönkutyák” paramétereiről, nagy buzgón azt feleltük: közepes testű, játékos. Mert ugye ki akarna egy lusta ebet húzni maga után? Azt ellenben nem tudtuk, hogy a kutyák olyan szinten tele lesznek energiával, hogy amint kézbe kapjuk a pórázt, már csak annyit észlelünk az eseményekből, hogy a lábaink alatt átbújva, egymással helyet cserélve, teljesen összegabalyodva rohan a két kutya, magukkal rántva minket is. Nem vagyunk az a sportos társaság, ezért előre tudjuk, ezt a sétáltatást három napig érezni fogjuk. Amikor kiszaladgálták magukat – mi végig loholtunk utánuk – visszafelé vettük az irányt. Szépen sétáltak mellettünk, szinte büszkék voltunk arra, hogy mennyire kifárasztottuk őket. (Illetve ők minket) Úgy éreztük, nem történhet gond. Ekkor sétált szembe egy gondozó, aki vidáman üdvözölte a kutyusokat, ezzel újabb nehéz pillanatokat okozva nekünk. Nem volt könnyű a dolgunk, mindezek ellenére annyi önzetlen szeretetet kaptunk, hogy ha megkérdeznék, akkor biztosan újra a játékos kategóriát választanánk.

A menhelyen több mint harminc féle állatfajta található, tudjuk meg Schneider Kingától, az otthon szóvivőjétől. Ő mesél nekünk a menhelyen zajló számtalan rendezvényről, a különböző gyerekprogramokról, melyeknek célja az alapítvány munkájának ismertetése, és a felelős állattartás bemutatása. Ebben segítségükre van a helyszínen működő kutyaiskola, amellyel az otthon szorosan együttműködik. Emellett jelen vannak különböző önkéntes csoportok, amik fajtatiszta kutyák mentésével is foglalkoznak, melyek közül a legrégebbi a boxer fajtamentés, amely immáron 11 éve folyik.

Az alapítványnál nagyon komolyan veszik az örökbefogadást, melynek során a jelentkezőnek többször is meg kell jelenni. Csak chip-el és ivartalanítva, kölykök esetén pedig ivartalanítási kötelezettséggel adnak örökbe kutyákat. Emellett az otthon a továbbiakban is fenntartja a kapcsolatot az örökbefogadókkal.

„Itt az összes állatnak története van”, jegyzi meg, amikor rákérdezünk a korábban látott lámákra, amik egy megszűnt vándorcirkuszból kerültek az otthonba. A honlapon pedig bárki megismerheti az állatok történeteit, melyek közül a leggyakoribb a magára hagyás, de jócskán akadnak, a fentihez hasonló különleges esetek is.

Az otthon büszkesége egy kis fekete keverék, akit a két hátsó lába helyett egy kiskocsi segít a közlekedésben. A kutyus mindig vidám, folyton csóválja a – farok hiányában – az egész törzsét.

A körutunk során, egy kerítés mögött egy hatalmas bikát találtunk, akinek a története is igencsak érdekes. A régi gazdájának sok pénzzel tartoztak, azonban fizetség helyett csupán egy kisbikát kapott. Így lelt otthonra a Noénál. Annak ellenére, hogy milyen méretes bika, nagyon barátságos, még mindig játszani szeretne a gondozójával, aki ennek annyira azért már nem örül, mert elég nagy fájdalmakat tud okozni.

Érdekes lakóból bőven jutott a Noé Állatotthonnak: egy spániel és pincsi keverék kutyus, akinek látszik a fején, hogy valami nem stimmel vele, ugyanis vak, ezért nagyon óvatosan közlekedik, a fejét folyton lehajtja. Ez elég nagy hátrány számára, mivel ha valami nem a megszokott helyén van, akkor azt nem tudja kikerülni. Így volt ez múltkor a talicskával is, amit az út közepén hagytak, s jól nekiszaladt.

Késő délután van, amikor távozunk, a hely azonban még korántsem üres. A látogatók jól érzik magukat és szemmel láthatólag nem akaródzik nekik hazamenni. A hely különleges hangulata marasztalja az embereket. Az biztos, hogy aki ellátogat a Noéhoz, legyen kicsi vagy nagy, állatbarát vagy kevésbé, mind mosollyal az arcán fog távozni.