Főoldal
Megosztás 636bac8eb3c62c6a6868b99bdc8947ad
Ünnepnap lett a Nagypéntek

2017-03-28 14:42:00

A Nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek. Ezen a napon emlékeznek meg Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. Orbán Viktor még októberben bejelentette, hogy eggyel több munkaszüneti nap lesz Magyarországon.


Vannak, akik örülnek ennek a hírnek, és vannak, akik nem. Nemtetszésüket leginkább ezekkel az érvekkel fejezik ki: sérelmezik, hogy négy napig zárva lesznek az üzletek, de akad olyan is, aki Ausztriát hozza példának, mégpedig azért, mert ott már a Vízkereszt is ünnepnap, illetve az is felmerült emberekben, hogy miért nem december 24-ét adták ki pluszban, és sokan emlegetik a GDP-t is.
De nem minden a gazdaság, és azt mondják a politikusok, hogy a feltételek már adottak ehhez a plusz egy munkaszüneti naphoz. Ebből adódóan nem értem, hogy miért ekkora a felháborodás, illetve Ausztria példáját is tekinthetjük egy elérendő célnak.
Nem értem, hogy miért nem örülünk annak, hogy plusz egy napot pihenéssel tölthetünk családi körben, főleg úgy, hogy a jó idő is beköszöntött már.
Tehát én azok körébe tartozom, akik örülnek ennek a hírnek. Bár még nem érint ez a plusz egy ünnepnap, mivel én jelenleg a tavaszi szünet adta lehetőségeket élvezem, de ettől függetlenül jó döntésnek tartom. Statisztikák szerint a magyarok a legtöbbet dolgozók között vannak Európában. Csak tizenegy munkaszüneti napot tartunk számon, míg például Ausztriában tizenhatot tudhatnak magukénak az ott lakók.
S egy fontos üzenete biztosan van ennek a rendelkezésnek: húsvét az egyik legnagyobb ünnep, Krisztus halálára emlékezünk. A szertartások ilyenkor délután három órakor szoktak kezdődni, és ha ez munkanap lenne, akkor a hívők –beleértve itt azokat is, akik csak húsvétkor és karácsonykor látogatják a templomot a munkanap miatt nem tudnának ezen a megemlékezésen részt venni.
És ne felejtsük el azt sem, hogy ezzel a plusz egy munkaszüneti ünnepnappal kaptunk egy újabb lehetőséget arra, hogy a családunkkal lehessünk, készüljünk az ünnepre, vagy csak egyszerűen arra, hogy kiszakadjunk a szürke hétköznapokból, pihenjünk.

 


Kép forrása: vaciegyhazmegye.hu

Szerző: Kukel Nikolett